Kristen családja

Hajnalban felkeltem és gondolkodtam, hogy el kéne mennem az apámat meglátogatni. Most úgy sem koncertezik. Felkaptam a telefont és felhívtam. Majd egy hang beleszólt:
-Haló, itt Troy Deer telefonja.-ez nem akármilyen hang volt hanem egy nőé.
-Ö, jó napot Troy ott van?
-Persze, adom.-hallottam egy recsegést, hogy valóban átadja.
-Itt Troy!-mondta apu álmos hangon.
-Apu, egy hétig veled maradhatnék?-kérdeztem sürgősen.
-Ki vagy?
-Nem ismered meg a lányod?Apu, én Kristen vagyok.
-Ne haragudj kicsim, csak késő van. Hogy-hogy ilyenkor fent vagy?
-Most jöttem haza egy koncertről.-hazudtam.
-Ami az előző kérdésedet illeti én meg engedem, ha anyád belegyezik.
-Komoly?-örültem szinte majdnem ugráltam Kimy módra, hisz két éve nem láttam apámat.
-Aha, gyere nyugodtan, de előtte beszéld meg anyáddal, és majd hívj. De ha most megbocsátasz..-ásított, majd letette. Csak ki lehetett az a női hang? Ezen tuti fogok agyalni... Remélem még nem volt az esküvő. Most fog jönni anyám és apám össze hozás 10 pontba illő tervem. Vannak bűntársaim is. Reggel elmeséltem a szitut, Nikkinek és Kimynek.
-Jól vagy?! Ha már egyszer elváltak a szüleid, és nem adtak maguk még egy esélyt, akkor miért pont most adnának?-ellenkezett Nikki a 10 pontos tervemmel.
-De most miért? Egy próbát megér.. Ja, és még valami. Mivel gyakorolnunk kéne és én nem is akarok egyedül lenni, így arra gondoltam, hogy jöhetnétek velem Londonba apámhoz. Persze ha van kedvetek.
-Nekem van.-mondta Kimy.
-Hát nem is tudom..-erre a válaszra szép szemekkel néztem Nikkire.-Na jó.
-Köszi!-megöleltem. Mentünk egy pizzázóba. Hát persze én hülye nem úszok meg egy napot pasik nélkül.
-Öhm, ne haragudjatok, de én elvitelre veszek.-közöltem mindenkivel.
-Semmi gond.-mondta Nikki furcsán nézve rám.
-De addig maradok míg megsül.
-Ugyan Kristen, majd elvisszük neked csak menj.
-Aha, hogy megegyétek?-nevettem.
-Honnan tudtad?-nevetett Cameron.
-Megérzés.-rántottam meg vállam. Sokáig vártam arra pizzára. Tízperc múlva kaptam meg.
-Akkor hellósztok.- és ekkor akadtam össze Justinnal.
-Figyelj beszélnünk kéne.-ezt komolyan gondolta? Komolyan, mint a felnőttek...
-Oké. Bökd ki, mi piszkálja a csőröd?-leültem egy padra.
-Hát..az. hogy te nem kedvelsz engem ugye?-sóhajtott, de ez nem olyan unalmas vagy beletörődöm sóhaj volt ez a fájdalom sóhaja volt.
-Te hülye vagy? Ki mondta ezt?-pislogtam rá.
-Hát elég ha a viselkedésedet nézzük velem szemben...-letettem a pizzát és oda léptem hozzá.
-Komolyan? Olyan hülyén viselkedtem?
-Eléggé, ne haragudj. Ami a múltkori csókot illeti felejtsd el! Tudom, hogy viszonoztad meg minden, de..
-Fogd be!-ezzel megcsókoltam. Szegény csak lesett. De hát ez van.
-Jó befogom.-mosolygott rám.
-Ne haragudj haza kell mennem.-néztem savanyúan rá.
-Elkísérlek.
-Kösz-vettem fel a pizzát, ami már kihűlt. Nem baj majd anyu meg melegítí magának. Lassan mentünk és elbeszélgettük az időt. Elköszöntem Justintól, és bementem.
-Anyu, lehetne egy kérésem?-ültem mellé az asztalhoz.
-Kislányom nem kapsz erősítőt!-rakta be a mikróba a kaját.
-Nem anyu nem arról lenne szó... Tudod apu hiányzik nekem és tegnap este felhívtam..
-Nocsak ráért? Kész csoda!-vágott közbe.
-Igen ráért, és egy hétig ott lennék nála.
-Nem! Kitudja hova visz turnézni!-lassan már ordított anyu.
-Anya, apa már már nem turnézik!
-Akkor se! És kész.
-Tudod mit?! Oda költözök!-felálltam. Bementem a szobába. Magamra zártam az ajtót. Anyu sose fogja megtudni ha valaki hiányzik neki..
-Kislányom nyisd ki vagy nem mehetsz el.-kinyitottam.
-Komolyan?-mosolyogtam.
-Igen.-nyakába ugrottam.
-Kristen ideje elengedned-nyögte anyám, mert annyira megöleltem.
-Ne haragudj. Holnap indulnék vonattal.
-Megy veled valaki?-közbe pakoltam.
-Persze a Kimy és Nikki.-anyám helyeselte, hogy nem fiút vittem. Már annyira vártam. Felhívtam apát és közöltem vele, hogy mikor kivel és persze, hogy mennyi cuccot viszek. Reggel buszon találkoztam a lányokkal.
-Helló.-vettem el csomagomat.
-Jaj még olyan korán van.-majdnem elaludt Nikki.
-Vonaton úgy is aludhatsz.-nyugtattam meg.-Sőt még kávét is ihatsz.- oda értünk a vonat állomásra megvettük a jegyeket és vártuk a vonatot, ami késett.Hosszú volt az út még szerencse, hogy a hajnalival mentünk és hajnalra értünk oda is. Tudtam, hogy apu hol lakik hisz már negyedjére vagyok itt csak már rég voltam. Be csengettem és egy 11 éves kislány nyitotta ki az ajtót.
-Szia, itt lakik Troy?-mosolyogtam.
-Apu keresnek!- apu??döbbenet volt rajtam.
-Semmi gond Samantha. Csak a nővéred, és a barátnői.-mikor bejöttünk apu segített a csomagot behozni.
-Van húgod?-kérdezte Kimy.
-Nem tudtam róla.-ráztam meg a fejem.
-Szia Helena.-Helena az én mostoha anyám. Rendes nő és most már gondoltam, hogy ő szólaltat meg csak a telefonba más volt a hangja.
-Szerbusz rég láttalak Kristen. Gondolom apád nem mesélt a mostoha húgodról.
-Hát jó lennél gondolat olvasónak. Amúgy nem tudtam róla. Mindegy körbe vezetem a lányokat.-Helena csak bólintott.
-Egy kérdés, hogy-hogy elengedett Sarah?-Sarah az én édesanyám.
-Hát hiszti kitört rajtam.-sóhajtottam. Samantha velünk jött, hogy ő legyen a mi kis idegem vezetőnk. A dolgozószoba egy álom volt.
- Kristen szólt apu, hogy mindent a szemnek, de semmit a kéznek!-hát persze ez olyan apus. Állandóan magát hibáztatja, hogy szeretem a rockot. Felmentünk a szobánkba mivel nagy a ház. Sajnos itthon nem lehet hülyéskedni a húgom miatt, sem rosszaságban belevinni. Este bementünk Kimy szobájába.
-Nincs kávé, nincs káromkodás, nincs züllés, nincs eljárás későn. Ez a helyzet lányok..-jelentettem be.
-Nincs kávé?-lepődött meg Nikki, aki nagyon szereti a gyenge kávét.
-Majd bemegyünk egy kávézóba.-nyugtatta meg Kimy.-Viszont dobolás nélkül nehéz lesz ez a hét.-sóhajtott.
-Ja, meg gitár nélkül.-dőltem hátra.
-De én tudok énekelni.-mondta Nikki ezzel a mondattal ki is fáradtunk, és elaludtunk..