A jéghegy megtörik

Amit Leona néni mondott ledöbbentett. Bementem a kórházba amilyen gyorsan csak lehetett. Megkerestem a sürgősségit és a recepcióhoz futottam.

-Itt tartják Sarah Parkert.-lihegtem.

-Igen, 12-es szoba.-mutatott balra a recepciós.

-Nagyon köszönöm.-futottam, ahogy csak bírtam. Hogy nem vettem észre, hogy az én anyám itt lehet. Benyitottam. Édesanyám rám nézett, s elmosolyodott.

-Jaj, anyu annyira sajnálom, ha nem megyek el...-a számra tette a kezét.

-Nem a te hibád.-nyögte.-Nekem kellett volna vigyáznom magamra. Nem dédelgethetsz örökké.-nehezen vette szegény a levegőt.

-Én igenis szeretnélek dédelgetni még sokáig! Hidd el nem sokára meg gyógyulsz.-anyám csak ingatta fejét, és rámutatott a karton lapjára. Belenéztem természetesen. Végig olvastam és azzal a gondolattal próbáltam magam nyugtatni, hátha összekeverték.

-Lehet anyu, hogy csak összekeverték.-leültem mellé és megfogtam a kezét.

-Menj haza kislányom!-még mindig nyögött.

-Nem hagylak itt.-mosolyogtam rá.

-Vigyázz magadra kincsem.-ezzel elengedte a kezem és lehunyta a szemét.

-Nem anyu! Nem hagyhatsz itt!-éreztem a könnyet az arcomon. Az orvosok jöttek, hogy elvigyék a halálát meg állapítani. Haza fele majdnem sírva mentem. Csak édesanyámmal töltött boldog pillanatok jutnak eszembe. Most már késő, de megbántam azokat a pillanatokat, amikor fájdalmat okoztam neki. Leona néni részvétét fejezete ki. Édesapámat felhívtam, és azt mondtam neki, hogy csak ő jöjjön, nem akarom, hogy Samantha így lásson. Olyan csendes ez a ház. S olyan rossz, hogy nincs kit haza várni. Csak ülök a csendben, magányban, azt fontolgatva: miért engem hagyott el a mamám? Ha még egyszer beszélhetnék vele, elmondanám neki, hogy mennyire szeretem, hiába haragszok rá néha. Csengettek megint.

-Haló csajszi, gyere bulizni!-vigyorgott rám Kimy.

-Kösz nincs kedvem.

-Na gyere, ne kéresd magad!

-Nem Kimy nem akarok bulizni. Most halt meg az édesanyám!-már megint érzetem a bizonyos könnyeket.

-Nagyon sajnálom Kristen, nem tudtam, hogy édesanyád...-ölelt meg.

-Semmi baj, én sajnálom, hogy kiabáltam.-szipogtam. Leültem, mert még most sem tudtam felfogni, hogy mi történt.

-És kinél fogsz lakni?-kérdezte Nikki.

-Nem tudom, Londonba költözök.-a vállamra rakta a kezét Nikki.

-Nem Kristen ezt nem teheted! Hisz te miattad, van a banda!-mondta Kimy.

-Tudom, majd kerestek mást.

-Nem, te vagy a legjobb!-ült le mellém most már Kimy is.

-Köszi.-sóhajtottam. Édes anyám sosem volt a gitártudásomra büszke. Még sosem hallgatott meg igazán. Pedig szívesen meg mutattam volna neki.

-Akkor nem várhatunk a jövőheti sulibálra.-ingattam a fejem.

-Justin elfog kedőni, és Deboraval fog menni.

-Úgy is jobbat érdemel.-hatottam le a fejem.

-Kristen ne legyél depis. Tudom, hogy most ment el Sarah, de ő se látna így szívesen most téged!-Nikki mondatától egyre jobban meredtem magam elé, s gondolkoztam.

-Válaszolj kérlek!-mondta lágy hangon Nikki.-Nem zárkózhatsz magadba a francba!-kiabált. Most sem nyikkantam meg.

-Kérlek ne kiabálj velem!-mondtam lágy hangon.-Most már maradhattok estére ha akartok.-rántotam meg a vállamat.

-Figyelj mi most magadra hagyunk. Légy jó lány!-kimentek. Kerestem egy kis inni valót. Áh, egy bor is megteszi, bár nem ezt akartam. Leültem a kanapéra és beleittam. Megint csengettek. Istenem ennyire nem lehetek híres? Kinyitottam.

-Szia Justin.-láttam a sok bőrőndöt. Ő meg látta a bort a kezembe.-Zavarlak Kristen?-ledöbbent. Megfogtam a felsőjét és behúztam, hogy meg magyarázzam.

-Szia, nem csak..-megölelt.

-Hallotam, és kérhetnék valamit?Tudom, hogy szemétség mikor ilyen állapotban vagy!-szégyelte magát.

-Ugyan semmi baj! Addig maradsz ameddig akarsz.

-Köszönöm.-megcsókolt.-Na csüccs le. Nehogy nekem itt részeg legyél. Rossz mikor elveszítesz valakit. Én is elveszettem a szüleimet. Már nem bírom a nevelő szüleim veszekedését.

-Akkor is kérem a bort.-néztem rá savanyún.

- Hajj ne légy hülye!-kidobta a kukába a bort.-Meik szoba lesz az enyém, hogy tereljük a témát.

-Második szoba.-feküdtem le a kanapéra. Egy dal jutott az eszembe. Előkaptam a gitárt és játszottam. Valahogy éreztem, hogy Justin néz. De én csak gitároztam és gitároztam. Miútán eljátszottam a kitalált dalt visszafeküdtem.

-Ügyes vagy!-tapsolt meg Justin.

-Kösz.-mondtam közmbösen. Bár nem tudom mi lehet velem? Ez nem én vagyok. Sosem voltam senkivel közömbös.

-Ne haragudj, hogy közömbös vagyok veled.-öleltem meg.

-Tudom, nehéz lehet.-ölelt vissza.

-Köszi, hogy megértesz.-hajtottam a fejem a mellkasához. Olyan jól esik, hogy ennyinen tőrödnek velem, mikor egy roncstelep vagyok.

-Nincs mit. Tudod mit.-berakott egy lassú számot és megfogta a kezem.

-Ó, én nem tudok táncolni.-ráztam meg a fejem.

-Megtanítalak. Lehetőleg ne taposd szét a lábam.-mosolygott rám.

-Nehéz lesz így.-halványan én is visszamosolyogtam. Csngettek biztos Nikki és Kimy.

-Bocsánat mindjárt jövök.-kinyitottam az ajtót. Hát persze, hogy ők azok. Sőt még hozták Shont és Cameront is.

-Csak nem zavarunk?-mosolygott Kimy.

-Nem csak tanulok táncolni nehezen.- behívtam őket. Leültünk a kanapéra és egész este csak beszélgettünk és arra gondoltam, hogy nagyon hiányzol anya...